|
|
| |
Dolán György – könyvbe zárva
Dátum: 2008-05-22 15:34 Szerző:
szabadujsag |
|
2008-19, május 7.
Dolán György festőművész tavaly ünnepelte 55.
születésnapját. Ebből az alkalomból jelentette
meg a Median Kiadó azt az ötnyelvű (angol,
francia, magyar, német, szlovák) albumot, amely
reprodukciók és fotók segítségével mutatja be a
művész munkásságát és életének jelentősebb
eseményeit. Mint ismeretes, Dolán éveket töltött
Líbiában a múlt század nyolcvanas éveiben, és ez
jelentősen meghatározta szemléletmódját, sőt, új
technikai eszközök alkalmazására is ösztönözte
őt.
Dolán György a hagyományos festési eljárások
mellett szívesen alkalmaz kombinált technikákat
is, képeit egy-egy szakóca, pattintott kődarab
vagy kőzettöredék felragasztásával térhatásúvá
alakítja, de nem idegenkedik az installációktól
sem, amelyek különösen pályájának legújabb
szakaszát jellemzik. A kötetben elsősorban
azoknak az alkotásainak a felvételeit láthatjuk,
amelyeket Mosonmagyaróvárott, illetve a
Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában állított ki
két-három esztendeje. Emellett fotók sokasága
utal mozgalmas életére, hiszen az alkotómunka
mellett jut ideje a szervezésre is (a
művésztelepek, pl. a pati Sympat létrehozására),
ezenkívül pedig korábban muzsikusként is
bemutatkozott Bárdos Ágnes előadóművész
műsorában. A kötet bevezető tanulmányát Eva
Trojanová jegyzi, és egyik kiállításának címét
kölcsönözte írása fölé: Feket foltok (a világ
sakktábláján). Ebben egyebek mellett a
következőket olvashatjuk (Ravasz Éva
tolmácsolásában): „Dolán György alkotásaiban az
emberi lét lényege és értelme körüli kérdéseket
mindenfajta burkoltság, allegória nélkül,
egyértelmű szimbolikával és időszerű
képzőművészeti formával fogalmazza meg. Mai
képzőművészeti megfogalmazásukhoz kissé talán
kerülő úton jutott el, a mezolit és a neolit
prehisztorikus kultúráinak megismerésén és az
azon időkből származó műtárgyak szenvedélyes
gyűjtésén keresztül. A talált tárgyakat
bekomponálta az éppen készülő műveibe, a képekbe
és az objektumokba (...) Életműve terjedelmes és
sokrétű. A feldolgozott motívumok és témák újra
és újra megjelennek a képekben, reliefekben, az
objektumokban, installációkban és a
performenszekben. A kifejező eszközök széles
tárát beleszövi mindenbe, a színektől kezdve a
téren, mozgáson, hangon, fényen, vízen keresztül
egészen egyéb médiáig. A különböző elemek
műtárgyba való applikációja és integrációja
során kezdetektől fogva felhasználja az
ellentétes találkozások összekötő erejét és
szimbolikáját, némi dadaisztikus mellékízzel. A
reális tárgyakat furcsa, nem szokványos
pozíciókban helyezi el, hogy így is hangsúlyozza
létezésük abszurditását, felhasználását és
következményeit.”
A kötetben található felvételek nagy részét
Drozd Milán komáromi fotós készítette, illetve a
művész archívumából származnak. A könyv szép
kivitelezése az érsekújvári AZ Print Kft.
munkájának is érdeme.
|
|
|
 |